Lengyel fotóalbum bemutatója az Újbástyában
Az Újbástya Rendezvénycentrumban 2010. augusztus 13-án 10 órakor mutatták be az „Emlékezés – Pamiec” című lengyel és magyar nyelvű fotóalbumot.
A II. világháború idején a magyarok nagy segítséget adtak a lengyel hadsereg és lengyel menekültek részére, erre a különleges történelmi pillanatra emlékezik az album eddig soha nem közölt fotókkal illusztrálva az eseményeket. A kötet megjelenése fölött Sólyom László és a közben tragikusan elhunyt Lech Kaczynski vállalt fővédnökséget.
Szerzői Grzegorz Lubczyk (a Lengyel köztársaság magyar nagykövete 1997-2001 között)
és felesége, Krystyna Lubczyk, akinek édesapja maga is menekült volt. A kétnyelvű album 500 fotójának többségét id. Antall József leánya bocsájtotta a szerzőpáros rendelkezésére. A könyv első bemutatójára 2010. áprilisában Budapesten került sor, amelyről több nyomtatott-és internetes újság közölt cikket.
A pataki eseményen a vendégeket Dr. Hörcsik Richárd, Sárospatak Város polgármestere köszöntötte, az előadást Grzegorz Lubczyk, az album szerzője vezette, a kötet bemutatásában Krzysztof Ducki, az album grafikai szerzője segédkezett. A rendezvényen jelen volt a Portius Társaság több tagja és elnöke, Zbigniew Ungeheuer, valamint meghívott vendégként részt vett a programon Szergej Persin, Cserkaszi Város Kereskedelmi és Iparkamarájának első alelnöke.
Az album bemutatása után a résztvevők egy dokumentumfilmet nézhettek meg a II. világháborús időkről. A filmvetítést követően a program díszvendége, Dr. Jan Stanislaw Ciechanowski miniszter úr (Lengyelországi Frontharcosok és Üldözöttek Minisztériuma)
kitüntette Benke Károlyné helyi lakost, aki meghatottan idézte fel azt a szeptemberi estét, amikor 1939-ben egy lengyel menekült családot fogadtak be házukba. A miniszter úr Sárospatak Város polgármesterének is díszoklevelet adott át a lengyel-magyar kapcsolatok ápolásáért.
A rendezvény végén lehetőség nyílt az album megvásárlására és a szerző a helyszínen dedikálta az albumot. A nap többi részét Hercegkúton töltötte a népes delegáció. Itt sor került többek között Maciej Syrek szobrászművész kiállításának megnyitójára, majd felavatták a művész által készített Krisztus szobrot.